A munka nemesít

Április első napján a két VIII. osztály részt vett egy nagyszabású programon a csomafalvi erdészek irányításával.

Lévén április elseje, kezdetben azt hittük viccelnek. De nem, komolyan gondolták. Reggel 8 órakor az órák helyett traktorok utánfutóira ültettek.

Az elején még élveztük is az utat, de a sáros, döcögős erdei út már nem lelkesített. De sikerült megérkeznünk a helyszínre, ahol a lányok egy-egy vedret, a fiúk egy-egy csemetekapát kaptak a kezükbe, no meg védőkesztyűt is.

Egy erdészmérnök elmagyarázta nekünk, hogyan is kell ültetni a fát, hogy ne sértsük meg a gyökerét, hajtásait.

Figyelmesen követtük a felnőttek szakszerű mozdulatait, akik nem messze tőlünk gyakorlott mozdulatokkal ültették a facsemetéket.

Mielőtt mi is nekifogtunk volna, kiosztották a MET (Mihai Eminescu Trust) ajándékát, a zöld színű pólókat, ezekben kellett dolgoznunk. Nagyon izgalmas volt!

Rengeteg csemetét elültettünk. Észre se vettük, máris tízóraihoz szólítottak. Mindannyian kaptunk egy-egy hamburgert, házicsokit és borvízet.

Mindenki jóllakott, teli bendővel készen álltunk a munka folytatására. Egy óráig dolgoztunk. Elégedetten vettük számba napi munkánkat, hiszen több mint ezer csemetét ültettünk el.

A pát óra úgy elröpült, akár néhány perc.

Bár aznap nagy volt a hőség, senkit nem akadályozott a munkában. Vidáman mentünk a traktorokhoz, hogy hazatérhessünk, de várnunk kellett a söförökre.

Már ez sem zavart senkit. Utolsó pillanatban észrevették, hogy egyik traktorkerék defektes. Ezt is hamar megoldották és meg sem álltunk az Üvegcsűr vendéglőig, ahol finom ebéddel vártak minket.

Nagyon hasznos és élvezetes nap volt, amire sokáig emlékezni fogunk, különösen akkor, ha a csemetéinket láthatjuk majd felcseperedni.

Csata Emília VIII.B       

Scoala Gimnaziala Köllő Miklós -2017 Ciumani
Realizat de H A R D I N F O