A Bolyai Matematika Csapatverseny
A Bolyai Matematika Csapatverseny
A Bolyai Matematika Csapatverseny idén immár hatodik alkalommal került megrendezésre, itt Hargita megyében, Gyergyóalfaluban. A verseny nagy népszerűségnek örvend a diákok körében, az idei évben iskolánk 11, négy tanulóból álló csapata indult a versenyen egészen harmadik osztálytól nyolcadik osztályig. A megyei/körzeti forduló október 14.-én volt, ahol egy óra állt rendelkezésünkre, hogy megoldjunk egy 14 feladatból álló tesztet.
Nagyon jó volt a hangulat, a közös munka, boldogan és elégedetten léptünk ki a gyérgyóalfalvi iskolából, kezünkben a már jól ismert Bolyai János idézettel.
Akkor még nem is sejtettük, hogy a mi csapatunk, a négy nyolcadikos lányból álló Észtörők lesz iskolánk egyetlen díjazott csapata. Pár napra rá ugyanis közölték velünk, hogy az 50 nyolcadik osztályos csapat közül a megye hat legjobbja között vagyunk. Óriási öröm volt hallani, hogy ilyen szép eredményt értünk el és hogy ismételten ott lehetünk az október 27.-én, Csíkszeredában tartandó díjkiosztón.
Izgatottan indultunk el a díjazás napján Csíkszeredába, ugyanis ekkor még nem tudtuk a pontos helyezésünket, csak találgattuk hányadikok lehetünk, csokikban fogadtunk egymás között.
Amikor megérkeztünk, a díjkiosztó terme már tele volt, mindenki kíváncsian várta a kezdést. Szépen lassan minden csapat helyezését felolvasták kezdve egészen a harmadik osztályos tanulóktól. Egymás kezét szorongatva vártuk, hogy minél később mondják ki a csapatunk nevét. Minden egyes csapat nevét hallva felsóhajtottunk és vártunk tovább. Amikor aztán felolvasták a nevünket harmadik helyezettként majd felsikítottunk örömünkben, hiszen óriási meglepetésként ért ez a nagyszerű helyezés. Boldogan szorongattuk az oklevelünket és a Bolyai Matematika Csapatverseny felírattal ellátott pólónkat. Ezután, még mindig döbbenten fogyasztottuk el közösen a matektanárunktól kapott ajándék süteményt és boldogan elevenítettük fel a díjazás élményeit.
Nagyon különleges élmény volt ismét eljutni a versenyre, majd pedig a díjazásra, felejthetlen élménnyel gazdagodtunk.
Borsos Eszter