Egy különleges Mikulás – nap

Egy különleges Mikulás – nap 

A Köllő Miklós megemlékezés és a Mikulás rendezvény a szobrászversennyel kezdődött, amin én is részt vehettem.

A szobrászverseny Köllő Miklós iskolánk névadója tiszteletére került megrendezésre. Reggel 9 órakor kezdődött.

Idén egy tág témát kaptunk: December.

A szobrunk dombormű kellett legyen. Kicsit félve, de annál nagyobb lelkesedéssel kezdtem ennek az ismeretlen technikának. A rajztanárnő mindenkinek segített kivitelezni az elképzelését. 11 órakor be kellett fejezni a műveinket. Ezután szünetben a tanárok és diákok tudtak szavazni a munkára.

            Az igazi ünnepség csak délután kezdődött el a kórus szép énekeivel.

Ezt követően a VIII.B osztályosok olvastak Köllő Miklós életéről és műveiről.

Majd különböző Mikulásos verseket hallhattunk a diákoktól.

Végül kihirdették a szobrászverseny díjazottait.

Az első Csata Kinga VIII. Osztályos tanuló lett. A második díjazottra várva meghallottam a nevemet, szemem felcsillant, széles mosollyal vettem át a díjamat, egy plüssmacit.

Büszkeség töltött el. A harmadik díjat pedig Csata Enikő VIII. osztályos diák vitte el.

Boldog vagyok, hogy utoljára is részt vehettem ezen a különleges rendezvényen.

Borsos Franciska

VIII.A osztály

Scoala Gimnaziala Köllő Miklós -2017 Ciumani
Realizat de H A R D I N F O