XVI. Szavalóverseny

XVI. Szavalóverseny

2016. november 17-én került sor a Köllő Miklós Elemi Iskola XVI. Szavalóversenyére a Borsos Miklós Művelődési Otthon nagytermében, Nagy Zsuzsánna és Ács Magdolna tanítónők szervezésében.

A rendezvényt, ahol az elemi iskolásokon és tanítóikon kívül sok érdeklődő felnőtt is részt vett, Antal Teréz Iskolaigazgatónő nyitotta meg, kihangsúlyozva, hogy ez az eseményünk egybeesik a Magyar Nyelv Napjával.

A versenyre összesen 34 tanuló készült, osztályonként 3-4 tanuló, létszámtól függően. Kötelező versként egy-egy Zelk Zoltán verset hallhattunk, ezenkívül még egy általuk választott verset is kellett mondaniuk.

A szavalatokat háromtagú zsűri bírálta: Ferenczi Julianna, Csiki Zsófia és Demeter Katalin tanárnők.

A verseny három szakaszban zajlott:

-           az előkészítő osztályosok közül mindenki dicséretben részesült,

-           az első-másodikosok közül:

-           a harmadik-negyedik osztályosok közül :

A 34 résztvevő gyerek jutalmul oklevelet, könyvet és édességet kapott a tanítók módszetani körének jóvoltából, illetve egy-egy plüss állatkát vihetett haza Zrínyi Erika doktornő jóvoltából.

A rendezvény bemondói Bege Katinka és Szilágyi- Madarász Ágota  III. A. osztályos tanulók voltak.

Ács Magdolna tanító

Scoala Gimnaziala Köllő Miklós -2017 Ciumani
Realizat de H A R D I N F O