„Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én.
Világítson mindig nékünk, ahol járunk, ahol élünk”
A”Csalóka” Óvoda mindkét csoportjában próbáljuk gyermekeink tevékenységét úgy szervezni, hogy kellemes várakozással éljék meg a közelgő ünnepeket. Maguk az ünnepségek a felnőttek és gyermekek számára az ünnepi előkészületekkel kezdődnek. Ezek az előkészületek a délelőtti foglalkozások keretében történnek. Itt kezdenek megismerkedni a gyermekek az ünnep lényegével, a hozzá kapcsolódó szokásokkal, hagyományokkal. Ez a Márton nappal kapcsolatban is így történt.. Ez az ünnep nem csak arra jó, hogy összehozza egy gyertyafényes sétára a közösséget, hanem arra is megfelelő alkalom, hogy a gyerekek tudását bővítsük és kreativitását megmozgassuk.
A hagyományőrzés elengedhetetlen része, hogy megismertessük az óvodásokat a népszokásokkal és az év ezen időszakára vonatkozó hiedelmekkel, jóslatokkal. Minden évben elmeséljük Szent Márton történetét a ludakkal: amikor el akart bújni püspökké választása elől, hogyan buktatták le a rejtőzködő Mártont a gágogó szárnyasok.
Fontos eleme a felkészülésnek a verstanulás és az ünnephez kapcsolódó énekek gyakorlása, ami fejleszti a memóriát, a szövegértést, valamit a ritmusérzéket. Szent Mártonnak az alakja nagy hatással van a gyerekekre. Jósága által fényt és meleget áraszt a szükségben és nyomorban szenvedő emberek felé. A lámpás, amit a gyerekek e téma keretében készítenek, az ő szeretetének a szimbóluma lesz. Ünnepnapja november 11-én van, egy olyan időszakban, amikor a természetben is nagy változásokat tapasztalnak a gyerekek.
Szent Márton személyében, a gyermek egy olyan katonával találkozik, akire nem a kegyetlenkedés jellemző, hanem a segítőkészség, a jószívűség, Isten és embertárs iránti szeretet. Örülünk, hogy egyre több szülő segíti munkánkat és kapcsolódik be óvodai programunk szervezésébe és lebonyolításába.
November 11-én második alkalommal került megrendezésre a Márton napi ünnep a”Csalóka „óvoda „Maci” és „Napocska” csoportjában. A jeles napon részt vettek az óvodások ,szülők és a csoportvezető óvónők.
Hosszú előkészület előzte meg ezt a sikeres napot. Folyamatosan beszélgettünk a Márton-legendáról, megismertettük a gyermekeket Szent-Márton püspök élettörténetével, a személyét övező különböző mesés történetekkel, a nevéhez fűződő népszokásokkal, hiedelmekkel.. A gyermekek élvezettel, aktívan vettek részt a mindennapi tevékenységekben
Mindkét csoportban délelőtt nyílt napot tartottunk. A szülőket is bevontuk a kézműves tevékenységekbe és szórakoztattuk őket mondókás, dalos Márton-napi műsorral. Hangulati lezárásként, este lámpás felvonuláson vettünk részt, a közösen elkészített lámpásokkal.
Az egész heti készülődésben a gyermekek feltöltődtek és izgalommal várták a felvonulást. .A Márton napi lámpás felvonulások a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt hivatottak hirdetni.
Erre az alkalomra a lámpásokat a gyerekek és szülők együtt készítik el a délelőtti
kézműves foglalkozás keretében, díszítik a gyerekek és a kreatív anyukák, különféle Márton napi díszekkel, szimbólumokkal. Ilyenkor mozgalmas az élet az óvodába , készülnek a lámpások. ,fejdiszek ,libás bábok közösen a szülőkkel A program a gyermekek kreativitását fejlesztette, hisz mindenki maga készítette el a lámpását, és úgy díszítette, ahogy az neki tetszett. Ráadásul plusz értéke volt ennek a napnak, hogy a szülőkkel közösen tevékenykedtünk, ezzel is erősítve az Óvoda -Család kapcsolatot.
A sok ügyes kéz vágott, ragasztott, serényen készítették a felvonulás elengedhetetlen kiegészítőit. Büszkén mutatták az elkészült „műveket". Munkájukat libás jutalommal és emléklappal jutalmaztuk meg.
Felhívtuk a figyelmüket arra is, hogy a közmondás úgy tartja,hogy: „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik".
A jó hangulatunkat libazsíros kenyér falatokkal ,finom meleg teával tetőztük. A felhívásra: „Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik” mindenki szívesen látott hozzá a szülők által felkínált hagymás-libazsíros kenyér evéshez és az illatosra elkészített tea elfogyasztásához, hiszen az odaadással elkészített munka, az éneklés, mondókázás után ki is érdemelték.
Sötétedéskor az óvoda előtt gyülekezett a kis csapat ahol mindenki meggyújtotta a saját kis lámpásában lévő gyertyát és Márton napi dalokat énekelve elindultunk az utcán a templom felé felnőttek és gyerekek együtt., miközben lámpásaink fényei világítottak. A lámpákból ragyogó fény a jó cselekedet jelképe, amelyet Szent Márton napján minél több emberhez próbáltak eljuttatni a megemlékezők.
A templomnál Ferencz Antal plébános úr fogadott bennünket nagy szeretettel,bementünk a templomba is ,majd körbe jártuk a templomkertet énekelve ,mondókázva.
Szent Márton példájára ,aki a köpönyegét félbe vágva felét a didergő koldusnak adta ,a gyermekek is szivesen törték ketté a kapott kekszet megosztva a mellettük álló társukkal,ezzel is jelképezve a felebaráti szeretetet.
Ez az ünnep összehozta egy gyertyafényes sétára a közösséget és reméljük maradandó pozitív élménnyel távoztak mind a gyermekek, mind a szülők az ünnepségről.
Hálás köszönettel tartozunk a szülők és gyerekeik fáradtságot nem ismerő munkájáért.
„CSALÓKA” ÓVODA ÓVÓNŐI: BORSOS MARGIT-JOLÁN és MÁRTON MÁRIA MAGDOLNA