XVI. Szavalóverseny
2016. november 17-én került sor a Köllő Miklós Elemi Iskola XVI. Szavalóversenyére a Borsos Miklós Művelődési Otthon nagytermében, Nagy Zsuzsánna és Ács Magdolna tanítónők szervezésében.
A rendezvényt, ahol az elemi iskolásokon és tanítóikon kívül sok érdeklődő felnőtt is részt vett, Antal Teréz Iskolaigazgatónő nyitotta meg, kihangsúlyozva, hogy ez az eseményünk egybeesik a Magyar Nyelv Napjával.
A versenyre összesen 34 tanuló készült, osztályonként 3-4 tanuló, létszámtól függően. Kötelező versként egy-egy Zelk Zoltán verset hallhattunk, ezenkívül még egy általuk választott verset is kellett mondaniuk.
A szavalatokat háromtagú zsűri bírálta: Ferenczi Julianna, Csiki Zsófia és Demeter Katalin tanárnők.
A verseny három szakaszban zajlott:
- az előkészítő osztályosok közül mindenki dicséretben részesült,
- az első-másodikosok közül:
- a harmadik-negyedik osztályosok közül :
A 34 résztvevő gyerek jutalmul oklevelet, könyvet és édességet kapott a tanítók módszetani körének jóvoltából, illetve egy-egy plüss állatkát vihetett haza Zrínyi Erika doktornő jóvoltából.
A rendezvény bemondói Bege Katinka és Szilágyi- Madarász Ágota III. A. osztályos tanulók voltak.
Ács Magdolna tanító